Légvárak világa, játékok szeretete

Légvár
Légvár

A Rendezvény Kellék Kft. immáron tizenhét éve lett alapítva több cég összevonása által. Azóta tevékenykedünk a légvárak, sporteszközök és rendezvények színes világában, és szolgáljuk ki ügyfeleinket kívánságaik szerint. Egyedülálló eszközparkkal rendelkezünk, melyek részét képezik a légvárak, sátrak, játékok, és különféle rendezvényeszközök is. Cégük kezdetben persze nem foglalkozott ennyi mindennel, akkoriban még csak légvárral gyártásával és értékesítésével foglalkozott, de légvár bérlésre is volt lehetőség. A légvár bérlés ma is elterjedt, de profilunk bővítésével, kínálatunk színesítésével több ügyfél elképzeléseit tudjuk megvalósítani. Vállalunk születésnapi partik szervezését, gyerekek igényeinek, játékelképzeléseinek kiszolgálását, családi vagy sporteseményekben való segítségnyújtást, cégek rendezvények megszervezését és lebonyolítását is. Ahogy bővül kínálatunk, úgy nőtt megrendelőink köre is és ma már több száz ügyfelet szolgálunk ki.
Cégünk alapelvei közé tartozik az ügyfélközpontúság, a lojalitás, megbízhatóság és az innováció, melyek nélkül nem lehet hosszú távon sikeres vállalatot üzemeltetni, működtetni. Az elégedett ügyfél pedig visszajáró ügyféllé válik, sőt, ismerősi, baráti és családi körökben is szívesen ajánlja szolgáltatásainkat, így hálálva meg gyors és precíz munkánkat.